BKV Shop
By Atka & Naftalin & Medvesajt & BKV-men 2007.05.25. 21:21
Vegyél BKV szerető barátodnak szülinapjára akár egy BKV-s pólót,vagy egy kulcstartót!
BKV Shop
A szerződések és a jogosultságok felülvizsgálata, a jegyárusítás kiszélesítése és ajándéktárgyak árusítása szerepel többek közt azon 50 projekt közt, amely a BKV átalakítását szolgálja. Úgy tudjuk, harminc beruházás már folyamatban van; a tervek közt szerepel a Volánbusszal való párhuzamosságok felszámolása és használt, de a meglévőknél jobb állapotú járművek beszerzése.
A BKV reorganizációját célzó átalakítások több mint kétharmada funkcionális, körülbelül egyharmaduk pedig szervezeti projekt. A tervek szerint az átalakítást követően a BKV irányítása "ötágú" lesz: a közlekedési, a műszaki, a gazdasági, az értékesítési és a törzskari folyamatok a vezérigazgató kezében futnak össze, aki közvetlenül felügyeli a 4-es metrót építő DBR Metró projektigazgatóság munkáját is. Ugyanígy oszlik meg a BKV átalakításához szükséges, s a főváros vezetése által már elfogadott ötven projekt is. A közlekedési folyamatok közt az egyik legfontosabb azoknak az útvonalaknak az összegyűjtése, amelyeken BKV-járat és Volán-járat párhuzamosan működik. Úgy tudjuk, első körben két peremkerületi útszakaszon szűnik meg a két közlekedési társaság közötti párhuzam.
A Hannover-Budapest tengely
A műszaki projektek sorában szerepel többek közt a villamos, a metró és a HÉV-járművek (szaknyelven a vaskerekes infrastruktúra) javításának összevonása és használt járművek beszerzése. Úgy tudjuk: használt, de korszerű, s egyes budapesti járműveknél lényegesen kevesebbet futott járművek beszerzése terén egyelőre csak további 20 darab úgynevezett hannoveri villamos vásárlása van napirenden.
Az intézkedési tervben szerepel használaton kívüli autóbuszok selejtezése; körülbelül 20-20 darab használhatatlan, illetve még működőképessé tehető járművel rendelkezik a BKV. A takarékosság jegyében felülvizsgálják a belső használatú gépkocsik számát is. Az egyéb jogosultságok – mobil- és vezetékes telefonok, IT stb. – felülvizsgálatát már a gazdasági projektek közt végzik el. Az átalakítás során racionalizálják az oktatási szerződéseket is, előfordult ugyanis az, hogy a vállalathoz jelentkezők a BKV költségén – tehát közpénzen – letették a jogosítványt, majd felmondtak. A közelmúltban nyelvtudás, képzettség és a BKV-nál eltöltött idő alapján adatbázis készült a vállalatnál dolgozó asszisztensekről is; a leépítéseknél ezt figyelembe veszik majd. Az értékesítés terén tervezett átalakítások túlnyomó többsége már folyamatban van; ennek része a szigorított ellenőrzés a metró- és a HÉV-vonalakon, a pótdíjak jelentős emelése, amelyet a Fővárosi Közgyűlés is elfogadott. Kiszélesítik a járműveken való jegyértékesítést (jelenleg csak a trolikon lehet jegyet venni), a járműveken váltott jegy várhatóan 300 forintba kerül majd.
Vásároljunk apró műanyag BKV-ellenőrt!
Napirenden van az ellenőrök korlátozott hatósági jogkörrel való felruházása is, ennek kapcsán a BKV már felvette a kapcsolatot az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal, valamint a fővárossal. A BKV jelenleg hét Budapest környéki településre működtet buszjáratot, 17-re pedig HÉV jár. Az agglomerációs önkormányzatok ugyanakkor ezért a szolgáltatásért nem fizetnek, a közlekedési vállalat ezért azt akarja elérni, hogy a települések közös fejlesztéssel kapcsolódjanak be a szolgáltatás finanszírozásába. Ehhez hasonlóan a jövőben a BKV a szakértői díjakat is kiszámlázza majd. Az értékesítéshez tartozó további projektek a BKV töltőállomásainak megnyitása, a BKV-ingatlanok bérleti szerződéseinek felülvizsgálata, a bankkártyával történő fizetés kiszélesítése és BKV-s ajándéktárgyak értékesítése. Utóbbiból komoly bevételre persze nem számít a társaság, a BKV-s pólók, bögrék, kulcstartók és egyéb szuvenírek árusításának inkább marketing-szempontból van jelentősége. Az átalakításhoz szükséges projektlistáról a BKV vezetése júniusban tárgyal a szakszervezetekkel és az üzemi tanácsokkal. A dolgozókat is érintő változtatásokról a társaság igazgató tanácsa dönt június végén.
Forrás: hírszerző.hu
|