A Rákóczi téren a metróállomás kialakítása miatt 18, a mélygarázs építése miatt további hét fát kell kivágni, négy újabban pedig azért, mert betegek. A Kálvin téren egy, a Baross téren pedig 16 lombos fa és két fenyő áll a metró útjában - mondta lapunknak Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
A fakivágáshoz szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadásáról várhatóan március 29-i ülésén tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. A Rákóczi téren a fakivágási engedély kiadása körül viták akár negyedévvel is késleltethetik az állomásszerkezet kialakításához szükséges, úgynevezett réselési munkák megkezdését, ami - a tervek szerint április 3-án, az Etele térről induló - alagútfúró pajzs fogadását is késleltetheti - olvasható abban a fővárosi háttéranyagban, amely a beruházás állomásokra lebontott készültségi állapotáról számol be. A Rákóczi téri megállót illetően jelenleg az előkészítése, tervezési munkák folynak, építési engedély még nincs, az ennek kiadását megelőző helyszíni bejárásra februárban került sor. A Rákóczi téri állomáshoz kapcsolódó mélygarázs építésére pedig még ki sem írták a közbeszerzési eljárást - áll a háttéranyagban.
A Kálvin téri metróállomás engedélyeztetése is folyamatban van; a felszín átépítésére vonatkozó terveket a kerületek első körben nem fogadták el, ezért jelenleg nincsenek sem jóváhagyott engedélyezési tervek. Egyelőre nincs meg az építési engedély sem, a kiadását megelőző helyszíni bejárás március közepén történt meg. A szakemberek szerint, ha április 5-ig, az állomásszerkezet építés tervezett kezdetére meg is lesz az engedély, akkor is feszített ütemben kell építkezni, hogy időben tudják fogadni a fúrópajzsot. A Kálvin téren jelenleg a közműkiváltások zajlanak, a felszíni munkákra a közbeszerzési eljárást még nem tudták kiírni.
Városházi közműcégek: személycseréket hoz a tavasz
A Népszava szerint feszültséget okozott a fővárosi koalícióban, hogy újraosztják a városházi közműcégek vezető posztjait. A lap úgy tudja, hogy az MSZP nemcsak a mintegy 150 felügyelő-bizottsági (fb) és igazgatótanácsi (it) tagok posztjait osztaná újra (a frakciók mandátumarányainak megfelelően, vagyis több helyet juttatva az MSZP delegáltjainak), valamint a szocialisták a maguk embereit ültetnék a vezérigazgatói székekbe. A közműcégek vezetőinek megbízása május végén jár le. Hagyó Miklós, városüzemeltetési főpolgármester-helyettes lapunknak azt nyilatkozta, hogy az fb- és it-tisztségek egy részének cseréje automatizmus, amiatt, hogy a fővárostól búcsúzú képviselők helyét az új városatyák veszik át. A kérdésről egyébként még sem a frakció, sem az elnökség nem egyeztetett, és nem indultak meg a szakmai egyeztetések sem, így minden találgatás folyosói pletykának, légből kapottnak minősíthető - hangsúlyozta Hagyó. Lakos Imre, az SZDSZ fővárosi elnöke ugyanígy nyilatkozott, hozzátéve, hogy ezt a kérdést a koalíciós egyeztető tanácsnak is tárgyalnia kell majd.