Infók 2007 : Mégis lesz kedvezményes árú diákbérlet Májustól! |
Mégis lesz kedvezményes árú diákbérlet Májustól!
By Atka 2007.01.22. 16:12
Na valami jó hír is!
Mégis lesz kedvezményes árú diákbérlet Májustól!
A nappali tagozatos felsőoktatásban résztvevő hallgatók 50 százalék kedvezményt kapnak május 1-jétől a vasúti, autóbusz és HÉV jegyek vásárlásakor azokhoz az utazásaikhoz, amelyek nem az iskola és a lakhelyük között történnek - tartalmazza a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a diákok képviselői között hétfőn létrejött megállapodás.
A kormány korábban azt tervezte, hogy egyáltalán nem kapnak kedvezményt a hallgatók ezekre az utazásokra. Garamhegyi Ábel, a GKM államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten elmondta: a létrejött megállapodás a 2007. évi költségvetésben fogyasztói árkiegészítésre szánt 120 milliárd forintos keretösszegen belül maradt. Ez már a GKM számára előírt 10 milliárd forintos megtakarítással együtt kalkulált összeg.
Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke a megállapodást követően közölte: sikerként könyvelik el, hogy az esti tagozatos tanulók minden utazásukra, valamint a levelező tagozatos tanulók az iskola-lakhely közötti utazásaikra a jegyet 50 százalékos kedvezménnyel vehetik meg, bár ezért cserébe a nappali felsőoktatásban részvevők iskola-lakhely közötti utazásaik bérletére 90 százalék helyett csak 67,5 százalék kedvezményben részesülnek.
Egyéb utazásokra is van kedvezmény
A megegyezés része az is, hogy a nappali tagozatos tanulók a középiskola befejezéséig egyéb utazásaikra, illetve az esti tagozatos tanulók a vásárolt bérletek árából 67,5 százalék kedvezményt érvényesíthetnek májustól. Jelenleg az előző kategóriában nincs kedvezmény, míg az utóbbi kategóriában az autóbuszra 86, míg a vasútra és HÉV-re 90 százalékos kedvezményt lehet igénybe venni, vagyis az esti tagozatos hallgatóknak a 67,5 százalékra mérsékelt kedvezmény miatt a bérlet többe fog kerülni májustól, mint jelenleg. Ehhez hasonlóan többe fog kerülni a nappali tagozatos egyetemi, és főiskolai hallgatók bérlete is, ha a tanintézmény és lakhelyük között utaznak.
Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke hozzáfűzte: szó volt a tárgyaláson arról is, hogy 2008 szeptember 1-jéig a felek közösen kidolgoznak egy új utazási kedvezmény rendszert. A május 1-jén életbe lépő új kedvezményrendszer utasforgalmi, utazásszokási felméréseken, lakhatási és szociális támogatási adatokon alapul.
A hátrányos helyzetűek és a nagycsaládosok kedvezményéről is hamarosan döntenek
A HÖOK elnöke kiemelte, hogy a hátrányos helyzetű, és a nagycsaládos tanulók plusz kedvezményeket is igénybe vehetnek, amiről a kormány a következő napokban dönt. Az OM által kidolgozandó plusz utazási kedvezmények az érintett kör számára várhatóan szeptember 1-jén lépnek hatályba. Felsmann Balázs elmondta: ahhoz, hogy a hétfőn megkötött megállapodás szerinti utazási kedvezmények hatályba tudjanak lépni májusban, 3 törvényt, 4 kormányrendeletet, és 3 minisztériumi rendeletet kell módosítani. A fogyasztói árkiegészítésre szánt 120 milliárd forintos idei összegből mintegy 45 milliárdot tesznek ki a hallgatói, tanulói kedvezmények.
|